Van mikor azt hiszem, hogy nekem jár valami. Csak úgy, alanyi jogon. Aztán ha ezt nem kapom meg, hibáztatom a világot. Megsértődök. Ítélkezek a személy felett, aki akadályozott engem. 

A bennem élő sértett gyerek hisztizik. 

De megtanultam valamit. Ha hátralépek egyet, kikerülök a sértődöttség átéléséből. Én válok magává a megfigyelővé. Figyelem a gondolatokat. Figyelem az érzelmeket. Egyszerűen csak jelen vagyok és bármiféle ellenállás nélkül hagyom megtörténni azt, ami meg akar történni. És itt történik érdekes dolog.

Egy pillanat alatt minden elhalkul.

Amint átváltok megélésből megfigyelésbe, megszűnik a probléma. Elhallgat a gondolat, elmúlik az érzelem. Pillanatnyi békesség jár át.

Aztán a hirtelen megvilágosodás. Egy gondolat. "Semmi nem jár neked, akárhogy is gondolod" - mondja.

"Örülj annak, amivel rendelkezel". 

És tudom, hogy ez igaz. Percek alatt egy lehúzó, negatív érzelemből hálát vagyok képes átélni.

Az előző érzelem tovatűnik, ahogy egy felhőt fúj el a távolba a szél. Jött, ideiglenesen eltakarta a Napot, majd továbbhaladt. Pontosan úgy, ahogy minden rossz érzés teszi, ha nem állok ellen neki.